Fura hullámokat vet az élet. Soha nem gondoltam volna, hogy éttermet fogunk vezetni. Eddig az élet teljesen más területén dolgoztunk, dolgozunk és bár gyermekkorom nyarait régi vendéglátós család szülöttjeként hol fagylaltosfiúként, hol pultosként töltöttem-közben leendő feleségem palacsintát sütött egy lakókocsiban a vágyott Adidas cipőért- nem is álmodtunk efféle karrierről.
Aztán lett egy élethelyzet. Csendestársként döntenünk kellett. És úgy éreztük , ahhoz nagyobb bátorság kell, hogy a helyet végérvényesen elengedjünk, mint ahhoz, hogy kipróbáljuk magunkat. És hála Istennek nem voltunk elég bátrak.
Most ezeket a pillanatokat éljük és őszintén mondom élvezzük. Kérdezték, milyen éttermet szeretnénk. Én azt mondtam és gondoltam, elsősorban olyat, ahova büszkén teszem be a lábam. Ahol a vendégeken kívül a dolgozók is mosolyognak. Ahol jól érezzük magunkat és hétről-hétre ismerős, visszatérő arcokkal, családokkal találkozunk. Ahol mindenki megtalálja a kedvére valót, akár szomjas, akár éhes.